Megvan a határidő, hogy meddig kell elkészíteni az új KRESZ-t
A szabályok átalakítása öt fő területet fog érinteni.
A szabályok átalakítása öt fő területet fog érinteni.
Újra módosítják majd a KRESZ-t, ez pedig azokat is érinti majd, akik a következő években szeretnék megszerezni a jogosítványt. Egy-két új szabályt is meg kell majd tanulniuk (na meg persze azoknak is, akik évek óta vezetnek).
Megújul a KRESZ-vizsga, már a januári vizsgákon is az új kérdésekre kell válaszolnotok. Átmennétek a teszten?
Sokkal több kérdésből kell felkészülniük a vizsgázóknak, cserébe kikerülnek az elavult helyzetek a KRESZ-vizsga anyagából. Itt vannak a legfontosabb kérdések és válaszok a változásokról.
Ismét változik a KRESZ - a módosítások listáját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte.
Szeretnétek jogosítványt szerezni, vagy csak meg akarjátok tudni, mennyit felejtettetek a KRESZ-vizsga óta?
Jobb, ha már most felkészültök, hogy a KRESZ néhány pontján módosíthat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.